Kamaszkorom imádott filmje volt a Jules és Jim, olyannyira, hogy a regényt, amiből készült, még eredetiben is megvettem franciául, a filmet pedig annyiszor néztem meg, hogy már kívülről fújtam az egészet. Nagy vonalakban egy szerelmi háromszögről szól, és mondanom sem kell, hogy nem a legalkalmasabb filmélmény egy 14 éves lány számára. Amikor anyám felfedezte a rajongásomat (hetente néhányszor megnéztem a filmet) megrémült és elkobozta a kazettát, de akkor már mindegy volt. Lehet, hogy ez volt az oka annak, hogy különös módon vonzódom a lehetetlen helyzetekhez és mindig, de mindig történik velem valami.
Ebben a filmben hangzik el a következő párbeszéd Jim és a főszereplő hölgyemény, Katherine között, amikor nyaralni indulnak.
Katherine: Azt is visszük.
Jim: Mi ez?
Katherine: Vitriol. Hazug férfiak szemébe.
Jim: Ha az üveg eltörik, az összes ruhája tönkremegy, vitriolt meg bárhol lehet kapni.
Katherine: Igen?
Jim: Tényleg.
Katherine: Az már nem ugyanaz lesz. Megesküdtem, hogy csak ezt használom.
A fenti párbeszéd onnan jutott eszembe a napokban, hogy bizony szükségem lett volna arra fránya vitriolra, de miután már a körömlakk lemosására alkalmas acetont is nehéz beszerezni a gyógyszertárban, feladtam. Nem tehettem mást, mint, amit az előző két alkalommal tettem, kinyitottam a számat. És beszéltem.
Alkalmam nyílt ugyanis, hogy életemben immáron harmadszor verjem bizonyos férfiak meglehetősen csökkent térfogatú agyába, hogy nagyon nem jó dolog, ha velem szórakoznak. Elmesélem, hogy volt, szépen sorjában:
19 éves voltam, amikor megismerkedtem az Egyes Számú Agyatlannal, aki a barátnője mellett nem átallott nekem is csapni a szelet, meg – mint később kiderült – a legjobb barátnőmnek is. Lehet, hogy ez valami perverzió volt nála, mert nem tudom, hogyan nem gondolta, hogy nem fog kiderülni. Hivatalos Barátnő lététől ezúttal tekintsünk el, ezen valahogy akkor nem gondolkodtam, pedig micsoda ütős dolog lett volna őt is bevonni ebbe a kalamajkába! Akkor még nagyon fiatal voltam és éppen elég volt a magam baja, úgyhogy erre nem terjedt ki a figyelmem. Szóval átjött hozzánk az én Legjobb Barátnőm és az előző hétvégi buliról beszélgettünk, hogy mi volt, hogy volt és ahogy szó szót követett kiderült, hogy miután Egyes Számú Agyatlan hazafuvarozott engem kocsival a buliból és mindenféle női szív számára kedves dologgal tömte az agyamat, amit jól el is hittem, utána visszament és lejátszotta ugyanezt a barátnőmmel is. Aztán ahogy a felismerés derengeni kezdett bennünk, nagyon-nagyon mérgesek lettünk és jól megbeszéltük, hogy akkor ennek záros határidőn belül véget vetünk. Tisztára Dallas feelingem volt, ott szoktak ilyen furfangos dolgokat művelni. Nem is kellett sokat várnunk, egy este E.Sz.A. bejelentkezett nála, a barátnőm pedig annak rendje és módja szerint kidobta. Miután E.Sz.A. eljött tőle, rögtön hívott a VEZETÉKESEN (mert akkor még csak az volt), hogy mission completed, és csodák-csodájára pár perc múlva csengettek. Gondolom ennyi időbe telt, amíg odaért hozzánk, és jött volna egyenest a karjaimba, de csak az előszobáig jutott. Máig emlékszem a bamba képére, amikor közöltem vele az előszoba másik végében a lépcső tetejéről (igen, mint Samantha Ewing, amikor elindul az emeletről az estélyre), hogy takarodjon a büdös francba, tudom, hol volt, mit művelt, itt nincs keresnivalója. Ha jól emlékszem, ki sem kísértem. Amikor elmeséltem az én okos nővéremnek, ő csak bölcsen annyit mondott, hogy “a férfiak csak addig tudják játszani a kis játékaikat, amíg azt a nők hagyják.”
Pár évvel később, egyetemre jártam és túl voltam egy hosszú kapcsolaton, amikor megismertem Kettes Számú Agyatlant (K.Sz.A.). Néha üzengettünk (akkor már volt MOBILTELEFON), találkoztunk néhányszor, elmondta, hogy elvált és van két gyereke, Esztergomban lakik. Én közben készültem a féléves vizsgáimra, amikor egy reggel – éppen az egyetemre indultam – K.Sz.A. felhívott, hogy az a helyzet, hogy úgy aludt el előző este otthon, hogy az sms, amit küldtem neki, látszott a telefonján, az élettársa észrevette, elolvasta és most áll a bál. Szóval ne lepődjek meg, ha keresni fog. Meglepődtem, mit több, sokkot kaptam. Hívott is az Élettárs, hogy mit tegyen, mi van közöttünk, neki tudnia kell. Szóval ez már nem az a “fiatalság, bolondság, bulikázunk és szédítjük a csajokat” jellegű dolog volt. Azt javasoltam, hogy találkozzunk, amibe bele is egyezett, majd bementem az egyetemre és hihetetlen mértékű lélekjelenlétről tanúbizonyságot téve levizsgáztam ötösre irodalomelméletből (máig nem tudom, hogyan) majd stoppal elmentem Dorogra, ahol egy kávézóban találkozunk. Jött is az Élettárs a barátnőjével erősítésként, ittunk egy kávét, b̶e̶f̶o̶n̶t̶u̶n̶k̶ ̶e̶g̶y̶m̶á̶s̶ ̶h̶a̶j̶á̶t̶, ̶e̶l̶m̶e̶s̶é̶l̶t̶ü̶k̶ ̶a̶ ̶g̶y̶e̶r̶e̶k̶k̶o̶r̶u̶n̶k̶a̶t̶ és egyeztettük az információkat. Nem két gyereke volt, hanem négy. Kettő a volt feleségtől, kettő az Élettárstól, aki nyilvánvaló kétségbeesésben azon siránkozott, hogy neki nincs munkája, ő háztartásbeli, nincs pénze, ott vannak a gyerekek, neki tudnia kell, hogy mire számíthat, ha mi szeretjük egymást, akkor neki ki kell találnia, hogy mihez kezdjen. Rossz volt nézni, sajnáltam nagyon. Végül megbeszéltük, hogy én szépen kilépek ebből a dologból (nem volt nehéz döntés), ők meg majd megoldják ezt a helyzetet. Csak annyit kértem, hogy hadd szakítsak vele személyesen, mert látni akartam az arcát. Mit tehetett volna, mint megbízott bennem, majd mindenki ment a dolgára. Este meg is jelent K.Sz.A., beszálltam az autóba (a barátnőim sajnálatára, akik éppen egymást taposták a függöny mögött, hogy többet lássanak), és laza csevegés után közöltem, hogy vége, nem kívánom többet látni. Zavartan nézett, de az igazi moziélmény akkor jött, amikor kedvesen hozzátettem, hogy “egyébként csinos a párod”. A bamba arckifejezés itt is megvolt, többet nem láttam őt. Az élmény viszont nyomot hagyott annyiban, hogy ezek után elképzelni sem tudom, hogy ne legyen saját keresetem.
Részemről már múlt idő, de azért friss az élmény, talán nem is kellene még írnom róla. Talán pár hét múltán máshogy fogom látni, de gondolkodtam rajta eleget tavaly, hónapokig. Az előző kettő csak olyan kellemetlen, mondhatni balhés dolognak tűnik emellett, vagy csak öregszem, vagy sosem voltam érzelmileg ennyire érintve? Mert mit szólnátok, ha úgy szórakozna veletek valaki, hogy fel sem tudod fogni, mi történik veled? Hogy megjelenik az életedben, úgy érzed te vagy a világ közepe, a legboldogabb embernek érzed magad a világon, aztán hopp, egyszer csak eltűnik. Nem látod hetekig. Aztán ott áll az ajtó előtt, hogy meg akarja magyarázni, de te sokkot kapsz és elhajtod, mondván még senki sem bántott meg ennyire. Aznap este, hogy még jobban fájjon, mert neked még nem volt elég, elmész hozzá, hogy halld a magyarázatot, de nem tudsz meg semmit. Hetekig csönd van. Közben többé-kevésbé megnyugszol, elkezdesz ismerkedni, megismerkedsz egy igazán helyes, okos, kedves pasival, akivel találkozol, de ő megint bejelentkezik. Te csapot-papot otthagyva rohansz és örülsz (bár ugrásra készen vársz, hogy mikor lesz vége), egy hétig minden nap találkoztok, majd hétvégén úgy összevesztek, hogy te hajítod ki őt. Nem érted az egészet, mire jó mindez. És miközben üldögélsz a lakásodban, azon gondolkozol, hogy ennek sosem lesz vége, de te így nem tudsz élni. Ez így nem jó, ez nem te vagy. Hogy te és a reménytelen szerelem nem alkottok közös halmazt. Pontosan tudod, ha ez egy barátnőddel történne, csak annyit mondanál, hogy “ne vedd fel a telefon, küldd el a fenébe, éld az életedet.” Mindenki más is ezt mondja neked, te bólogatsz, reménykedsz tovább, és életedben először te vagy képtelen ezt megtenni. Végül elköltözöl egy másik városba, próbálsz új életet kezdeni, de még mindig kapcsolatban vagytok. Szégyen, vagy nem, de te is felhívod őt néha, csak úgy, a túlélés miatt, hogy legalább a hangját hallhasd, bár már egyre inkább látod, hogy nem lesz ebből semmi. Aztán ő keres megint, hogy hiányzol neki, hogy nem tud kiverni a fejéből, hogy miért nem vagy ott vele. És hozzáteszi, hogy bármikor hívhatod. És te – amit különben már nem tennél – felhívod. Letagad a telefonban, majd napokkal később jelentkezik és elmondja, hogy barátnője van, aki tudni szeretné, hogy mi van közöttetek. Megkér, hogy nyugtasd őt meg, és te megígéred, mert azt gondolod, hogy te már úgysem vagy jelen, és szégyenszemre még mindig szereted annyira, hogy azt kívánod, legyen boldog. Aztán megtudod, hogy ez már évek óta tart, akkor is tartott, amikor éppen totális hülyét csinált belőled hónapokon keresztül. Már nem akarsz nagylelkű lenni és elmondasz mindent a másik nőnek. Már nem vagy kíváncsi semmire, csak nagyon sajnálod magatokat, magadat és a másik nőt. Talán mégis kellett volna az a vitriol.
Nagyon jóóó!!!