A gimnáziumban úgy indultam, hogy jogász leszek, de utolsó pillanatban – értsd szó szerint, mivel már a felvételi jelentkezési lapot töltöttem ki – meggondoltam magam és magyar szakra mentem. (Ha tudtam volna, hogy 3 félévnyi nyelvtörténet című rettenet vár rám, de amikor erre rájöttem, már mindegy volt, nyakig benne voltam). Mellette kommunikáció szakon újságírást tanultam és azt, hogy mindig legyünk kíváncsiak és nyitottak, így aztán sokat olvastam, beleástam magamat mindenféle témába, vagyonokat fizettem a különböző könyvtárakban a késve visszavitt könyvek miatt, és bár nem dolgoztam sosem az eredeti szakmámban sem tanárként, sem újságíróként, az írás iránti érdeklődés megmaradt.
Amikor 2003 táján létrehoztam életem első – és korántsem utolsó – blogját, elkezdtem olvasgatni arról a neten, hogy miről érdemes írni, hogyan írjunk, egyáltalán hogyan csináljunk meg az oldalunkat. Egy idő után azt vettem észre, hogy van egy rakás e-mail címem, azokhoz tartozik egy rakás blog, mint például az édeskettes, a cicák és baglyok és a vad angyal naplója című, szépek voltak egytől egyik, a pink minden árnyalatában, volt nőies, virágmintás, meg kedves-vicces, csak éppen baromira nem írtam semmit.
A barátnők, ismerősök rendszeresen nyaggatnak, hogy írjak, mert rendszerint jókat szórakoznak a nekik íródott leveleimen. Kérnek, hogy írjam meg az ő történetüket is, és hát ki tud ennek ellenállni, főleg, ha én is örömömet lelem benne.
Ami a névválasztást illeti, a vagányság számomra egy hozzáállás az élethez, hogy nem esünk kétségbe, ha valami probléma szembejön, hogy merünk változtatni, ha úgy adódik. Hogy lehetünk mélyponton, de akkor azt is csináljuk jól. Szóval csak nyugi, és érezzétek jól magatokat.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: